Nem könnyû dolog… mármint
tanítani. Ezt gondolom mindenki tudja, aki egyszer belekóstolt.
Úgyhogy nem fedeztem fel a spanyol viaszt. Zsidóságot
tanítani ha lehet, egy fokkal még nehezebb. Miért?
Számos oka van. Millió nagy kérdés, válaszok
tömkelege, s úgy érzed magad, mint egy útvesztõben.
Nem vagyok vallásos, de vallást tanítok. Vallásos
vagyok, vallást tanítok, pedig a tanítványaim
még azt sem tudják, mi az a Chanukka. Zsidó vagyok,
zsidóságot tanítok, de mi is az a zsidóság?
Ima? Zsidó történelem? Megvan: Judaisztika. Szépen
hangzik… de ezzel sem jutottam közelebb, mert mi az a judaisztika?
Tudom már: zsidó identitásra nevelek. Na ez megint
gyönyörû, olyan szép úttörõsen
hangzik, megint csupán név, semmi más. Kérdések,
válaszok, megválaszolatlan kérdések, ezekrõl
fog szólni ez a rovat. Nem ígérek válaszokat,
csak további kérdéseket. Néha már abban
benne van a válasz, ha felvetõdik egy kérdés.
Mert a válasz mindannyiunk számára más és
más. Olvassátok, s ha ihletet kaptatok, vitázzatok
velem! A Talmud oldalain is megfért a sok a vélemény,
itt miért ne?
LILMOD ULELAMED
"Tanulni és tanítani": így, ebben a sorrendben.
És nem véletlenül. Lámed, mem, dálet.
Elég csak három betû, és lám, mennyi
mindent elmond a zsidó bölcsességrõl, arról,
hogy tanulás és tanítás nem két különálló
dolog, hanem egymással szorosan összefüggõ cselekvések,
amik csak egymásba fonódva, együtt élnek meg.
Tanítani nem lehet tanulás nélkül, és
minden tanulás egyben tanítás is, hiszen "zsidóul"
tanulni, zsidó módon tanulni csak közösségben
lehet, minimálisan chávrutában, azaz ketten.
A zsidóság tanítása manapság nagyon
sokszor folklór tanítása. Abból indul ki, hogy
tanítványaink többsége olyan otthonokból
jön, ahol a családi élet nem a zsidó hagyomány
keretében folyik, sok esetben mindenfajta zsidó tudás
nélkül érkeznek a különféle oktatási
intézményekbe, iskolákba, óvodákba,
Talmud Tórákra, még az ünnepeket sem ismerik!
Nosza, rajta! Tanítsuk meg nekik, mit jelent zsidónak
lenni. Ekkor jön a folklór: a zsidók Jom Kippurkor böjtölnek,
Chanukkakor gyertyát gyújtanak, stb. Jobb esetben belátjuk,
hogy egy kis emocionális segítségre is szükség
van, és beszélgetünk zsidóságtudatról,
emlékekrõl (ha vannak), játszunk, éneklünk,
hogy a tanítványaink érezzék, ez más.
Mindez azonban csak egy bizonyos életkorig mûködik, azután
jön a nagy kérdés: hogyan tovább? A diákja-ink
felnõttek, többé-kevésbé megtanulták,
mit kell csinálni Chanukkakor, Purimkor - csinálják
vagy nem -, és nagyjából el tudják mesélni
nekünk a bibliai történetek közül az alap sztorikat.
Többnyire azt hiszik, hogy Ábrahám története,
mikor összetöri a bálványokat, a Bibliában
található, és amikor nem találják, azt
hiszik, hogy rosszul nyomtatták a könyvet, de ezen lehet segíteni.
Két út áll a tanár elõtt: Judaisztikát
kezd tanítani, most már magasabb szinten: Zsidó történelemrõl,
Talmudról, Tóráról, Midrásról,
úgy mint egy nem-zsidók számára szervezett
tanfolyamon, vagy, és most jön az az út, ami szerintem
az üdvösebb: zsidóul kezd tanítani.
Zsidóul tanítani annyit jelent, folytatni a zsidó
tradíciót, megküzdeni a Tóra szövegével,
vitázni róla, belemélyedni, beleásni, kérdezni
és felelni zsidó módra sokszínûen. Mi
is lehetne jobban célravezetõ egy tizenéves korosztálynál,
mint az, hogy ugyanúgy harcoljanak a Szent szöveggel, mint
annak idején Rási, Rámbám, Chizkuni és
annyi mindenki tették. A megdöbbentõ az, hogy hosszú
évek infantilis zsidóságoktatása után
rájöttem: élvezik. Arra is rájöttem: bölcsek.
Ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, mint õskommentátoraink,
és megtalálják rá ugyanazokat a válaszokat,
sõt többet. Mi lehet nagyobb motiváció annál,
hogy valaki megtalálta Rási kérdését,
és Rámbán válaszát.
Na persze ez nem könnyû: ehhez meg kell tanítani
õket az alapszabályokra ugyanúgy, mint matematika
órán, és szöveget elemezni, úgy mint irodalom
órán. De a végén zsidóul fognak tanulni
és gondolkodni az õsi szövegekrõl, méghozzá
mai, huszadik századi fejjel, és Pészachkor már
nem csak kérdezni fognak tudni, hanem válaszolni is.
Számomra ez jelenti a zsidóul tanulást. Ettõl
vagyunk a könyv népe. Ettõl találtuk mi fel az
elsõ interaktív könyvet azzal, hogy egymás mellet
legitimmé tettük az ellenvéleményeket, ha a szövegbõl
indult ki, és abba tért vissza. Évszázadok
óta ülünk a Könyv felett és értelmezzük,
következtetünk belõle, csûrjük-csavarjuk, kínlódunk,
hogy megértsük, miért az ismétlés, miért
az a plusz mondat, mit is akar ezzel mondani? Minden kommentátor
beleteszi a saját korát, lakhelyét, körülményeit.
Mi is. A mi diákjainknak is van mit mondani itt és most a
huszadik század végén. Mondják hát el.
Így biztosan érzik majd, hogy egy hosszú véget
nem érõ láncnak az elengedhetetlen láncszemei.
S ez a lánc a zsidó hagyomány.
Frici