Egyetemünk életébõl...



 

 

Három szakon szereztek diplomát 1999-ben.


Örvendetes hír, hogy az elmúlt tanév végén - elõször egyetemünk történetében - három szakon is si-keresen diplomáztak hallgatóink: a Rabbinikus Tudományok szakán 2 hallgató, a Judaisztika tanári szakon 11, míg a Közösségi-Szociális Munkás szakon 10 hallgató tett eleget a vizsgakövetelményeknek. Mindnyájuknak gratulálunk és leendõ pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!
 


Rabbiavatás a Dohány Zsinagógában


Egyetemünk sok év után újra rabbiavatást tartott. A hagyományoktól eltérõen nem a Rabbiképzõ zsinagógájában, hanem a Dohány utcai zsinagógában vehették át tanítványaink a rabbioklevelet. A látványos beiktatáson a teljes rabbikar, a fõkántorok, a világi vezetés és számos bel és külföldi vendég vett részt. A zsoltár szavai, valamint a beszédek és köszöntõk elhangzása után a két jelölt, Radnóti Zoltán és Verõ Tamás mondták el avató beszédüket a zsúfolásig megtelt zsinagógában. Ezek után Schõner Alfréd, az Egyetem rektora megáldotta tanítványait és átnyújtotta a rabbioklevelet, a szmichát. Azóta már mindkét rabbi valamelyik budapesti közösség vezetõjeként funkcionál. Kívánjuk, kísérje áldás tevékenységüket, és munkájukkal segítsék elõ a ma-gyarországi zsidó élet fellendülését! 
 


Tanévzáró ünnepélyünk eseményei


Az elmúlt tanév végén, a MAZSIHISZ dísztermében gyûltek össze Egyetemünk tanárai, hallgatói és számos meghívott vendég, tanévzáró ünnepélyünkre. Többen méltatták az Egyetem elmúlt évi tevékenységeit. Tanévzáró ünnepélyünk fényét Arthur Schneier New York-i fõrabbi úr jelenléte emelte. A Joint segítségével lehetõségünk nyílt arra is, hogy kiemelkedõ teljesítményt nyújtott hallgatóinkat jutalmazásban részesítsük. A Joint támogatását ezúton is szeretnénk megköszönni.
 

Idén is volt Szarvasi szeminárium.


A Szocnut és a Joint közös szervezésében ez évben is megrendezésre került a zsidó pedagógusok szemináriuma, Szarvason, augusztus 27 és 29-e között. Számos szakról érkeztek hallgatók a szemináriumra, ahol különbözõ zsidó oktatással kapcsolatos elõadásokat hallgathattak, valamint új tanítási eszközökkel ismerkedhettek meg az intenzív három nap alatt.
 


Új tanárok érkeztek Egyetemünkre


Ez évben is gyarapodott tanári gárdánk. Az újságon keresztül is szeretnénk üdvözölni új tanárainkat: Schõnberger András fõrabbit, Bencze György filozófust, Borsányi Smidth Ferencet, Feuermann Lászlót, Szécsi Józsefet és Radnóti Zoltán rabbit. Eredményes munkát kívánunk mindnyájuknak! 
 

Felvételi eredmények


Mintegy 50 fiatal felvételizett idén Egyetemünkre. Az alkalmasakat felvettük, sajnos azonban többen voltak, akik a felvételi követelményeknek nem tudtak megfelelni, ezért õket elutasítottuk. Néhányan vendéghallgatókként részt vehetnek a foglalkozásokon és alkalmasságuk bizonyítására a felvételi vizsgákon kerülhet sor.

Idén is öt szakon oktatunk: a Rabbiképzõ - immár három különbözõ évfolyamán (bevezetõ, haladó és végzõs) - a Judaisztika tanárképzõ, a Közösségi-Szociális Munkás, a Liturgia, valamint a Mûvelõdéstörténet szakokon.
 


Megújult az Egyetem épülete


Megszépült a Bérkocsis u. 2. szám alatti "régi-új" épületünk. A még a múlt tanévben megkezdett munkálatok, erre a tanévre végre befejezõdtek. Így hallgatóink már a felújított épületben kezdhették meg ez évi tanulmányaikat. Mostantól nagyobb területen, több tanteremmel, kényelmesebben tudnak hallgatóink tanulni. Új számítógépes és módszertani központot rendezünk be ezzel is segítve hallgatóink tanulmányait. 
 

Új fõtitkára van az Egyetemnek


Sommer László, az Egyetem eddigi fõtitkára a Hitközség Oktatási osztályának valamint az Egyetem Módszertani Központjának vezetõje lett. Fõtitkári helyét Kocsis Péter vette át. Problémáitokkal a jövõben hozzá fordulhattok. 
 

 
Sommer László

 
 
- vissza a tartalomjegyzékhez -