-  PAGE -
Bemutatkozik a
Maimondies Kör


 

A Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesülete (ZsFME), közismertebb néven a UJS leginkább péntek esti Garay utcai programjairól (figyelem, szeptember óta a Bálint Házban vagyunk!) és alkalmi bulijairól volt ismert, de a kilencvenes évek eleje óta meglehetõsen széles programkínálattal állt elsõsorban az egyetemista korú fiatalok elé. Példaként említsük meg a "Rasszizmus ­ rosszizmus" címû rendezvénysorozatot, mely kiállításokat, filmvetítéseket és vitákat is magába foglalt 1992-ben, valamint a szintén sok-sok évre visszanyúló UJS-szédereket. 

A kilencvenes évek közepe óta továbbszélesedett a UJS programkínálata, egyre több, nagyobb alkalmi programot is szerveztünk és a vidéki tagszervezetek is elkezdtek mûködni. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb igény jelentkezett Budapesten a megszokott bulik mellett az intellektuálisabb, olykor hagyománytisztelõ programokra. Sok más mellett megjelentek a péntek esti kiddusok a Garay utcában, az 1997-es csillebérci hétvégén lehetõvé tettük a kóser étkezést, voltak elõadások és viták, és így tovább. Ezeknek az igényeknek a kielégítésére, illetve az ilyen igényeket támasztó társaság összefogására hoztuk létre a Maimonides Kört 1997 októberében, mint egy önálló csoportot a budapesti tagszervezet mellett.

Az elnevezés meglehetõsen véletlenül született, egyikünk lakásán ültünk hatan egy-egy pohár üdítõ mellett, és valaki egy fél-mondatában felvetette, hogy "mondjuk, hogy megalakítjuk a UJS Maimonides Körét, és akkor…". Az elnevezés azóta megmaradt, és azt hiszem, RaMBaM sokoldalú személyisége hûen fejezi ki a Kör jellegét, amely egyaránt nyitott a hagyományok, a rabbinikum és a világi tudományok felé. Annyira kifejezi, hogy elsõ nagyszabású konferenciánkat 1998 tavaszán éppen Maimonidesrõl tartottuk, de ne rohanjunk ennyire elõre az idõben. 

1997. október 31-e volt az a történelmi pillanat, amikor elõször gyûltünk össze a Yahalom Zsidó Szabadegyetem Bálint Ház-beli helyiségében, és azóta minden pénteken tartunk ott elõadásokat vagy beszélgetéseket. Ezek témája a zsidó hagyománytól (például a zsidó esküvõ folklórja) a zsidósághoz gyengén kötõdõ területeken át (marketing a Bibliában, zsidó írók mûvei) teljesen más témákig is terjed, mint például a cigányság helyzete a mai Magyarországon, vagy a relativitáselmélet. Bölcsész, TTK-s, és orvostanhallgatók, közgázosok és jogászok egyaránt elõadják szakterületük zsidó vonatkozású kérdéseit, így szó volt a higiéniáról a Tórában, a zsidók körében gyakoribb öröklõdõ betegségekrõl, megnéztük egy filmmûvészeti fõiskolás diplomafilmjét, hallottunk a jiddis nyelvrõl, a kabbaláról, Szentgyörgyi Albert életérõl és a szólásszabadság jogi korlátairól.
 


A péntek délutáni elõadásokat - a vizsgaidõszakban inkább csak kötetlen beszélgetéseket - legtöbbször a közös zsinagógalátogatás követi, zsinagógatúráink során meglátogattuk már a legtöbb budapesti körzetet. Ezt egészítette ki 1999 tavaszán városnézõ túránk, amely során zsidó szemmel jártuk be a várost, ahol mindennapjainkat éljük. De kimozdulunk Budapestrõl is, hiszen immár hagyománnyá vált, hogy minden félévben meglátogatjuk valamelyik vidéki UJS-tagszervezetet. A sort 1998 tavaszán a debreceni hétvégénk nyitotta, majd õsszel Pécsett voltunk, idén tavasszal pedig Szegedre látogattunk el. Ezen hétvégék programja néhány beszélgetésbõl vagy elõadásból, a Szombat hagyománytisztelõ megtartásából, és sok-sok buliból, jókedvbõl, vidámságból áll.  De persze nem csak a vidéki UJS-eket látogatjuk sorra. 1998 decemberének egyik hideg vasárnapján a szlovákiai, komáromi zsidó hitközség vendégei voltunk. 

1998 májusában tartottuk "Három világ találkozása ­ Maimonides és kora" címû konferenciánkat az ELTE TTK Kari Tanácstermében. A konferencián az egyetemi tanárok és rabbik - többek között Schweitzer József országos fõrabbi, Schõner Alfréd, az ORKI rektora, Komoróczy Géza professzor, Oberlander Báruch rabbi és Staller Tamás professzor - mellett egy katolikus teológus, az azóta megboldogult Békés Gellért is részt vett. Az elõadások filozófiai, történelmi, orvosi, mûvészettörténeti, halachikus és csillagászati kérdéseket is lefedtek, ezzel is tükrözve RaMBaM sokoldalú munkásságát.
 


1999 nyarán sem unatkoztunk, a nagyszámú UJS-program közül néhányat mi szerveztünk. A vizsgaidõszak után kimerült, de lelkes emberekbõl álló társaság július elsõ hetében a debreceni Alef-bész táborban sajátíthatta el az imák és az askenázi olvasás minden rejtelmét. A helyiek vendégszeretetének és a komoly tanulásnak köszönhetõen mindenki jó érzéssel és sok új ismerettel jött el Debrecenbõl. Ennek folyamányaként, a szarvasi Hagyományõrzõ UJS-táborban is szer-veztünk programokat - többek között héber olvasás és írás, az imák alapjai, stb. - Németh Zolival, ezen újság fáradhatatlan fõszerkesztõjével, együtt. A Fertõ-tó körüli biciklitúránk célja az volt, hogy az osztrák fiatalokkal együtt megemlékezzünk a vasfüggöny lebontásának tizedik évfordulójára. A Bodrog-túrán pedig az evezést a zsidó nevezetességek meg-tekintésével kapcsoltuk össze.

Idén is sokszínû programmal szeretnénk az érdeklõdõk elé állni. Péntek délutánonként 16 órától a Bálint házban, a Yahalom elsõ emeleti helyiségében találkozunk, az elõadások, beszélgetések témájáról valamint további programjainkról hirdetéseinkbõl értesülhetsz. Téged is sok szeretettel várunk! 


 
BTBT. 

 
 
- vissza a tartalomjegyzékhez -