Hagyomány nálunk, hogy a rabbiavatás
imái során az elsõk között hangzik el a
100. zsoltár, a "Mizmor lötoda" hálaének.
Ha gondosan áttanulmányozzuk a szöveget, megértjük
az okát. "Szolgáljatok az Örökkévalónak
örömmel, ujjongva járuljatok elébe. Tudjátok
meg, az Örökkévaló Isten alkotott minket, az övéi
vagyunk, népe és legelõjének nyája.
Örökké tart a szeretete, nemzedékrõl nemzedékre
a hûsége!" Szolgálatra szólítják
fel az arra felkészült fiatalembereket, hogy legyenek pásztorok
és a Teremtõ legelõjének nyáját
lássák el szellemi táplálékkal. Tanítsanak,
a szó: Rabbi - Tanító, Mester, erre kötelezi
e megtisztelõ cím viselõjét. Döntsenek
vitás kérdésekben, adjanak össze minél
több ifjú párt, pezsgõ életet biztosítsanak
körzetükben, hogy legyen minján - ami komoly problémánk
-, szólítsák meg fiatal társaikat, értsenek
szót az idõsebbekkel, igyekezzenek életkedvet adni
az aggastyánoknak. Mindez a jiddiskeit része. Nemzedékrõl
nemzedékre kell felsorakozni tekintélyes társaik mellé
a felkészült fiataloknak a fáklyavivõknek, hogy
a láng ki ne aludjon, templomok mûködhessenek és
a vallásos lét feltételei biztosítva legyenek.
Szemicha (szó szerint támogatás)
a rabbioklevél, melyet mesterek adnak át tanítványainak
a "veszámáchtá" szóból származik
(4Mózes 27:15). Mózes Józsua fejére tette a
kezét, ezzel tekintélyt, felhatalmazást nyújtott
tanítványának a nagy feladat folytatásához,
jelezve, hogy méltónak találja az utódlásra.
Ebbõl származik, már a talmudi kortól az a
szokás, hogy a mesterek - általában hárman
- kezüket rátették a jelölt fejére, felavatták
õt és a jelölt ezzel az aktussal a szellemi vezetõk
sorába lépett, a folyamatosság ezzel biztosítva
lett. Az oklevelet a mai napig Szemichának nevezik. Ennyit az ekkor
szokásos rituálékról.
Budapest a rabbiavatás lázában
égett. Az érdeklõdés akkora volt, hogy nem
a Tanház templomában, hanem szokatlanul a tágas, reprezentatív
Dohány utcai zsinagógában tartották a szertartást.
Dr. Schweitzer József országos fõrabbi meg is említette
beszédében, hogy ezzel egy 122 éves hagyomány
szenved csorbát, de a lelkifurdalást feloldja, hogy a szeretet
törte meg a tradíciót. A nagy érdeklõdés
oka jórészt az volt, hogy évek óta nem került
sor hasonló eseményre, de kétségtelenül
a két rokonszenves fiatalember Verõ Tamás és
Radnóti Zoltán népszerûsége, ismertsége,
töltötte meg zsúfolásig a gigantikus méretû
patinás "az Úr hatalmas csarnokát". A harmadik tényezõ:
valami reneszánszban reménykedünk mindnyájan.
Új iskolába költözött a Scheiber Sándor
tanintézet, a gimnázium, amely kis iskolások befogadására
is alkalmas lett. Megújul a Rabbiképzõ Intézet
külsejében és belsejében, több és
több feladatot magára vállalva. Az álmok teljesülhetnek,
ma-holnap Zsidó Egyetem kapui nyílnak a fiatalok elõtt.
Néhány nappal a rabbiavatás után 11 Judaisztika
tanár kapott diplomát. Új zsidó folyóirat,
a Remény jelent meg. Mindez jelenthet valami pezsgést, tudatos
munkát. A két fiatalember már eddig is bizonyított.
Mind-kettõ vallásos elkötelezettségû.
Verõ Tamás ért a fiatalok
nyelvén, nyaranként Szarvason tanít, beszédkészsége,
elõadásmódja változatos, fogalmazása
figyelemre méltó. Mint jelölt, Szegeden funkcionált
egy ideig, ahol nagyon megszerették. Radnóti Zoltán
írásait ismerjük, rádióban hallottuk beszélni,
olvastuk nevét imakönyvek szerkesztõi között,
szélesíti mûveltségét, tudását,
tanul az ELTE-n.
A beszédek után a felsorakozott
rabbikar elõtt dr. Schõner Alfréd rektor áldotta
meg tanítványait. Aki rabbi lesz, megkapja a jogot, hogy
Isten nevében áldjon. Ezután átadták
az okleveleket. Szemünket ellepte a pára, de egy zavaró
momentumról mégis szólni kell. A hatalmas templom
hallgatóinak 80%-a szipogott a meghatottságtól, húsz
százalék viszont, magukat nem zavartatva viháncolt,
beszélgetett, zajongott, mintha nem értették volna
meg, mi történt körülöttük. Lesz dolguk
a fiatal rabbiknak, hogy a 20% közönyét feloldják.
Nagy öröm, hogy felavatott rabbijaink
szép feladatot kaptak. Verõ Tamás a veterán
és méltán tisztelt Dr. Singer Ödön mellett,
a nagy hagyományú budai körzetekben tevékenykedik
majd és párhuzamosan mint az ifjúság lelki
pásztora szervezheti az ifjúsági foglalkozásokat,
felkutathatja azon fiatalokat, akikben még szunnyad a zsidó
tudat. Radnóti Zoltán a nagyon jól vezetett Nagyfuvaros
utcai körzethez került, ahol már eddig is ismerték,
becsülték, sokat várnak tõle, párhuzamosan
a zsidó Könyvtár munkájába is bekapcsolódott.
Természetesen örülünk,
hogy a két rokonszenves fiatal életútja sínre
került, megkezdhették felelõs munkájukat, de
mivel úgy látni, most évenként fejezik be tanulmányaikat
jelöltek, újabb és újabb feladatokra várva,
hadd tanácsoljunk valamit. Nézzenek végig Magyarország
térképén. Ha azt mondjuk, Szeged, azt válaszoljuk
rá, Lõw Immánuel, aki sokoldalú munkássága
mellett a Biblia bota-nikáját dolgozta fel. Ha azt mondjuk,
Nyíregyháza: azt válaszoljuk rá, Berstein Béla,
aki többek között a szabadságharc zsidó részvétel
nagy tudósa. Ha azt mondjuk: Várpalota, azt válaszoljuk
rá, Dr. Singer Leó, aki Joszef Káró munkáját
a Sulchán Aruch-ot fordította le. De az ortodoxiát
tekintve, ha azt mondjuk, Nagykálló, Kisvárda, Sátoraljaújhely,
mindegyik helyiség egykori rabbija nevétõl vált
még nevezetesebbé, sõt világhírûvé.
Ma csak Pécsett mûködik és reméljük
Debrecenben fog mûködni rabbi. Még megyénként
sincs egy szellemi vezetõ, aki összefogná a terület
hitéletét. Reméljük, a következõkben
vizsgázó rabbijelöltek áttanulmányozzák
nagy elõdeik munkásságát és kötelességnek
tartják, hogy vidéken is folytassák elõdeik
hagyományát, áldásos tevékenységét.
Deutsch Gábor