Ki Isten, mit tudunk Róla?

Az elsõ információ, ami eljutott hozzánk Istenrõl, a Bibliában található (1Mózes 1:1): "Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet", vagyis azt mondhatjuk, Isten az, aki a világot teremtette.

Erre a következtetésre, egyszerû logikával is eljuthatunk. Amikor ránézünk egy épületre rögtön nyilvánvaló elõttünk, hogy valaki azt megtervezte és felépítette. Egy csodálatos épületnél azt is elismerjük, hogy magas szintû tudás kellett, annak létrehozásához. Ha a Világra tekintünk - ami az elképzelhetõ legcsodálatosabb "épület" - még nyilvánvalóbb kell, hogy legyen létrehozójának egyedülálló mivolta.

Ki lehetett az, aki képes volt arra, hogy a Világot létrehozza? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak a lénynek, aki képes volt a Világot megteremteni? Egy biztos, nem lehet ennek a Világnak a része, mert ha az volna, nem tudta volna megalkotni azt. Akkor milyen lehet Õ? Csakis olyan, akire nem érvényesek azok a fizikai szabályok, amik a Világot jellemzik. Nem lehet sem térben, sem idõben behatárolva. És ugyanígy a Világban található összes létezési forma fölött kell álljon ahhoz, hogy létre tudja hozni azokat. 

Sokan mondják: "Hiszem, hogy egy felsõbb lény hozta létre a Világot, de nem Isten, hanem egy olyan Felsõ Lény, akit nem tudunk felfogni." Igazuk van, én is így definiálom Istent: Képtelenek vagyunk felfogni Õt, nem tudjuk megfogni, vagy látni, mert Õ a fizikai világnál magasabb szinten létezik. 

Érdekes módon pont a modern tudomány az, amely óriási lépésekkel kerül egyre közelebb a Biblia szerinti teremtéshez. Az Õsrobbanásra gondolok. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ez szemben áll a teremtés történetével. Én azonban épp ezt szeretném felhozni a Világ teremtésének igazolására. 

Arisztotelésznek az volt a véleménye, hogy a Világ - ugyanúgy, ahogy Isten - örökkévaló. Maimonidész, A Tévelygõk  útmutatójában  (II:13-22.  fejezetek), több fejezeten keresztül vitatkozik Arisztotelésszel és cáfolja érveit. Például Arisztotelésznek arra az érvelésére, hogy a világban nem találunk semmiféle jelet arra, hogy valamikor létrejött volna, így válaszol: Képzeljük el, hogy egy kisgyerek az apukájával elkerül egy szigetre, ahol csak õk ketten vannak, esetleg még más férfiak. A gyerek felnõ és egyszer csak megkérdezi az apukájától: mondd, én hogyan lettem? Erre azt válaszolja az apja: van egy olyan lény, akit nõnek hívnak, és aki kilenc hónap terhesség után meg tud szülni egy kisbabát. Így születtél te is. Vajon hány bizonyítékot fog felhozni a gyerek arra, hogy ez képtelenség, hiszen még soha nem látott ilyen lényt. Egy emberbõl kijöjjön egy másik ember, hát ki hallott már ilyet? Magából indul ki, és bebizonyítja, hogy ez lehetetlen, és természetesen se visszaemlékezni nem tud a születésére, se elképzelni nem tudja azt. Ugyanígy, a világban keresni bizonyítékot a világ létrejöttére, nem lehet. 

Tehát még Maimonidész idejében is óriási vita volt arról, hogy a Világ örökké létezik-e ahogy Arisztotelész állította, vagy pedig határozott kezdete van, ahogy a Bibliában áll. Az Õsrobbanás mai elmélete egyértelmûen támogatja az utóbbi álláspontot, vagyis azt, hogy a Világ mostani állapota nem öröktõl fogva való, hanem egy kezdeti állapotból kiinduló fejlõdés eredménye. Felmerül itt a kérdés: A világ létrejöttére elegendõ magyarázatot ad az Õsrobbanás elmélete, minek ide a teremtés története?

Erre egy kis történettel válaszolnék. A zsidó irodalomban nagyon híresek a chelemi történetek. Minden népnek van olyan városa, melynek "bölcsei" a mesékben híresen buták. A zsidó irodalomban ilyen a lengyelországi Chelem. A történet így hangzik. Eljutott Chelembe a hír, hogy Varsóban létezik egy olyan vonat, mely úgy halad, hogy nem húzza se ló, se szamár. Összeültek a város bölcsei, hogy megvitassák, létezhet-e ilyesmi? Elhatározták, hogy egy tudományos bizottságot küldenek Varsóba a hír ellenõrzésére. Nu, el is ment a chelemi bizottság, két hétig tartózkodtak Varsóban, majd visszajöttek, összehívták a bölcseket és így szóltak: Valóban megy Varsóban egy olyan húsz kocsiból álló vonat, amelyet nem húz se ló se szamár, és mi rájöttünk arra is, hogy mindezek ellenére, hogyan képes mégis menni. Közelrõl megvizsgáltuk a vonatot és rájöttünk, hogy a huszadik kocsi össze van kötve a tizenkilencedikkel, és mivel a tizenkilencedik megy, ezért húzza maga után a huszadikat. Igen, de hogy megy a tizenkilencedik - kérdezték? Nagyon egyszerû, a tizenkilencedik oda van kötve a tizennyolcadikhoz és mivel az megy, ezért húzza maga után a tizenkilencediket… és így tovább míg a végén feltették azt a kérdést: Igen, de hogy megy a legelsõ? No igen erre az egy kérdésre még nem jöttünk rá, de 95%-ban már megoldottuk a problémát. Nu, azt az 5%-ot is fogadjuk el! 

Lényegében ez pontosan olyan, mint az Õsrobbanás. Az ember azt mondja megoldottam a problémát, rájöttem, hogyan jött létre a Világ. Az Õsrobbanással kezdõdött, onnantól már mindent tudományosan be lehet bizonyítani. Igen, de mi okozta az Õsrobbanást? Ha valami felrobbant, annak elõzménye is kellett, hogy legyen. Erre a válasz vagy az, hogyha az Õsrobbanásig vissza tudjuk vezetni, akkor 95%-ig meg tudtuk oldani a "problémát", a maradék 5%-ot pedig majd megmagyarázzuk valahogy, vagy pedig, hogy egy felsõ lény volt az, aki megteremtette az Õsrobbanás elõtti világot és elõidézte a robbanást. Igen ám, de ha már felsõ lény általi teremtésrõl van szó, akkor minek Õsrobbanásról beszélni, hiszen van egy komplett forgatókönyvünk a felsõ lény - azaz Isten - általi teremtésrõl?! Így lehet eljutni a Bibliai teremtéstörténethez a logika segítségével. A kérdésre pedig, hogy ki Isten, a válasz: Isten az a felsõ lény, aki képes volt megteremteni ezt a világot, aki épp ezért minden fizikai dolog felett kell, hogy álljon, és minden olyan korlát, ami ránk - a "bechir hánivráim" -, a teremtés legkiválóbb részére jellemzõ, az természetesen Õrá, a Teremtõre nem vonatkozik. Ez Isten.
 
 

Hogyan lehet kapcsolatba kerülni Istennel?

Erre válaszképpen azt a példát említeném, mint mikor egy nagy bölcs elmegy az óvodába. A gyerekek nem fognak tudni kapcsolatot teremteni vele, mert bármit mondanak vagy énekelnek, az az õ világában semmit sem ér. Vegyük pl. Einstein-t mint nagy bölcset. Hát milyen játékot tudnak a gyerekek készíteni, vagy eljátszani, ami igazán érdekelni fogja õt? De abban a percben, hogy a bölcs odafordul az egyik gyerekhez és kér tõle egy ceruzát, egy papírt vagy egy pohár vizet, egy óriási megtiszteltetés éri a gyereket, hogy ez a nagy bölcs tõle kért valamit és õ képes ezt teljesíteni és ezáltal kapcsolatba kerülni vele. Természetesen, ha a bölcs ezt nem kéri, csak bejön az óvodába a gyerekek pedig odafutnak hozzá, az egyik, kezében ceruzával, a másik, kezében papírral, a harmadik, egy pohár vízzel, a bölcs számára ez mind érdektelen lesz és bárhogy igyekeznek a gyerekek nem tudnak igazán hasznára lenni.

Az Istennel való kapcsolatteremtés ugyanilyen. Isteni parancsolatok nélkül olyanok vagyunk, mint az az óvodai vagy bölcsõdés gyerek, aki próbál valami okosat mondani Einsteinnek, de természetesen semmi olyat nem tud, ami Einsteinnek tetszene, vagy megfelelne. Mindeközben azt se felejtsük el, hogy a bölcsõdés gyerek és Einstein között nincs egy olyan végtelen távolság, mint köztünk és Isten között. Hiszen Einstein is volt egyszer kisgyerek, és a kisgyermekbõl is lehet majd Einstein, csupán jelen pillanatban olyan nagy kettejük között a távolság, hogy a gyerek nem tud magától kapcsolatot teremteni Einsteinnel. A teremtmény és a Teremtõ közötti tá-volság azonban végtelen, hiszen teremtménybõl sosem lesz teremtõ. Ha jobban belegondolunk, bármi, amit mi el tudunk képzelni, ami a legszebb és legfinomabb ebben a világban, egy éneklés vagy egy meditáció, sokkal viccesebb lehet Istennek, mint amit egy óvodás gyerek játszik vagy mond, mint "nagy bölcsességet" Einsteinnek.

De abban a pillanatban, amikor Isten odafordult hozzánk Sinai hegyén és azt mondta: kérem tegyétek fel a tfillint, tartsatok Szombatot, egyetek kósert, ezzel létrejött az az út, amin keresztül kapcsolatba tudunk kerülni Istennel. Ugyanúgy, ahogy a gyerekek is kapcsolatot tudtak létesíteni a nagy bölcsel. 

Mi van akkor,  ha a gyerek a pohár víz helyett inkább énekelni szeretne egy szép dalt, mert az sokkal szellemibb? Akkor megint ugyanott vagyunk, a Bölcs ott fog állni és nem érti, mit akar tõle a gyerek ha egyszer õ vizet kért. Abban a pillanatban, hogy az ember azt mondja: Isten ezt kérte, de ez túl egyszerû én valami sokkal szellemibbet és szebbet akarok adni neki, akkor megint nem jött létre semmiféle kapcsolat. Valójában hálásak lehetünk Istennek hogy kinyilvánította akaratát, mert ha ezt nem tette volna, magunktól nem lennénk képesek kapcsolatba kerülni Vele. 

A chászidizmus magát a micvá szót is kétféleképpen értelmezi. Egyfelõl a micvá a "cáv" (parancs) szóból származik, másfelõl egyesülést, kapcsolatot is jelent (ahogyan a Talmudban elõfordul sokszor a cávtá szó - ld. Kidusin 63a.). A micvák, a parancsolatok által lehet kapcsolatba kerülni Istennel. Azzal, hogy megtesszük Isten akaratát, már kapcsolatba is kerültünk vele.
 
 

Miért nem nyilvánul meg Isten a teremtményei elõtt, 
miért nem láthatjuk Õt?

Fizikai szemünkkel csak fizikai dolgokat láthatunk. Istennél sokkal egyszerûbb dolgokat sem láthatunk. Fizikai szemünk nem látja pl. a logikát. 2+2=4. Ezt nem vagyunk képesek látni. Az eredményt talán igen, hiszen be lehet mutatni 2+2 fizikai tárggyal, hogy valóban 4 fizikai tárgy lesz belõlük, de magát a logikát nem láthatjuk szemünkkel. Vagy nézzünk egy ennél még finomabb dolgot, a szerelmet. Ezt se láthatjuk a szemünkkel, ezt vagy érzi valaki a szívében, vagy nem. Lehet, hogy a szerelem különbözõ megnyilvánulásait láthatjuk, de magát az érzést nem. Még kevésbé láthatjuk Istent. 

Eszembe jut az a történet, ami a harmincas évek Szovjetuniójában játszódik, amikor megpróbálták kiirtani az istenhitet az emberekbõl. Egy tanár be akarta bizonyítani, hogy Isten nem létezik, ezért a következõt mondta az osztálynak. Mutassatok rá a táblára - a gyerekek rámutatnak -, van itt tábla? Igen - hangzott a válasz. Mutassatok rá a székre - a gyerekek rámutatnak -, van itt szék? Igen. Mutassatok rá Istenre - a gyerekek nem mozdulnak -, tehát van Isten? Nincs. Mire feláll egy zsidó gyerek és azt mondja: Szeretném folytatni tanár úr. Mutassatok rá a tanárra - a gyerekek rámutatnak - van itt tanár? Igen.  Most mutassatok rá  a tanár eszére - a gyerekek nem mozdulnak - tehát van a tanárnak esze?

Istent azért nem láthatjuk, mert nincs ehhez megfelelõ "eszközünk", ám érezni, érezhetjük az isteni jelenlétet. A Sulchán Áruch Orách Chájim elsõ fejezete idézi (Zsoltárok 16:8.): "Siviti Hásém lönegdi támid" - Képzeljük mindig magunk elé Istent! Ez mit jelent? Azt, hogy elmélkedjünk Róla, pl. milyen lehet Õ, milyen tulajdonságokkal rendelkezhet, hogyha képes volt megteremteni ezt a Világot? Ha így teszünk, akkor elõbb-utóbb az eszünkkel fogjuk "látni" Istent, mert ésszel olyasmit is láthatunk, amit a fizikai szemünkkel képtelenek vagyunk.

Azonban, ha jobban belegondolunk, Isten nagyon is megnyilvánul számunkra. Ha az ember csak körbenéz, láthatja mindazokat a csodálatos dolgokat, melyek körülvesznek bennünket. Ezekben is megláthatjuk Istent. Ha elgondolkodunk azon, milyen óriási csoda az, hogy minden nap feljön a nap és lemegy, utána ugyanígy a hold és másnap újra megtörténik mindez, ez olyan dolog amin érdemes elcsodálkozni. Miért nem csodálkozunk mégis? Azért, mert mindezt már megszoktuk. Az a baj, hogy mindezt már természetesnek vesszük. Nagyon szépen fogalmazza meg ezt Cháchám Cvi (Responsum, 18. fejezet), mikor azt mondja: "A természet - állandó csoda". Egy olyan dolgon, ami csak egyszer fordul elõ, azon elcsodálkozunk, ami többször fordul elõ, azon kevésbé, míg ha valami állandóan megismétli magát, azon már egyáltalán nem lepõdünk meg. De úgy, ahogy a ritka csodát valaki okozza, az állandó csodát is valakinek okoznia kell. 

Ha pedig valaki csak az egyszeri nagy csodákat akarja meglátni, olyat is találhat, hiszen minden ember életében történnek kisebb-nagyobb csodák, amikben megnyilvánul számára Isten. Apukám szokta mondani, hogyha a Holocaust elõtt nem lett volna hívõ ember akkor a Holocaust után biztos az lett volna, mert az, hogy õ túlélte, míg barátai és ismerõsei nem, ennél nagyobb csoda számára nem kell, nem beszélve a részletekrõl, hogy milyen csodák folytán tudott megmenekülni. Mindig mondja, hogy nála a Holocaust megerõsítette a Hitet. (Ha az ember hisz Istenben ez nem jelenti azt, hogy érti is Istent, ezért természetesen neki sincs válasza arra, hogy barátai és rokonai közül oly sokan miért nem élték túl a háborút, de látja, hogy mindenképpen irányítja valaki a dolgokat.)
 

Azt szokták mondani, hogy az Örökkévaló állandó. Hogy lehet akkor az, hogy mégis meggondolhatja magát - ahogy a Bibliában többször is olvashatjuk - például el akarja pusztítani a zsidó népet aztán mégsem, vagy haragra gerjed máskor pedig boldog?
 

Az állandóságot úgy kell érteni, hogy mivel Õ a teremtõ, ezért idõn és téren kívül létezik. Maga a változás csupán a fizikai világban van jelen, ott ahol tér és idõ létezik. Az, hogy Isten állandó, a háláchában is szerepel (Sulchán Áruch, Orách Chájim 1:1.). Mikor az ember kimondja Isten nevét (HVJH) akkor arra kell gondolnia, hogy az Isten hájá, hove vejihje vagyis volt, van és lesz egyszerre. Ami azt jelenti, hogy Isten az idõ fölött van. Mégis változik?

Isten lényegében mindig "alkalmazkodik" az adott helyzethez: ha az emberek rosszak, akkor Isten büntet, ha pedig az emberek megtérnek, akkor megbocsát, ha az emberek hozzá fordulnak és kérnek akkor ad nekik, ha nem kérnek, nem ad. Isten úgy döntött, hogy "alkalmazkodik" a Világhoz és a teremtményeihez. Ez nem jelenti azt, hogy ne tudná elõre lépéseinket, csupán a visszacsatolásra vár, arra, hogy mi, teremtmények, tegyük meg a lépéseket. Valójában az imának is ez a lényege. Az ember azt mondhatná: minek kell kérni, ha az Isten úgyis tudja, hogy mi az, amire nekem szükségem van? Ez igaz, de Isten azt akarja, hogy az ember közeledjen hozzá és kérjen.
 

Ha Isten mindenható és azt szeretné, hogy a Világban az Õ törvényei szerint éljünk, akkor miért nem teszi ezt egy kicsit haté-konyabban, miért olyan a Világ amilyen?
 

A kérdés helyes és jogos is. A Berdicsevi híres chászid rabbi, arról is nevezetes, hogy õ volt mindig a zsidó nép védõügyvédje az Örökkévaló elõtt. Egyszer azt mondta: "Isten, rosszul csináltad a Világot. Van egy Résit Chochmá címû könyv, melyben részletesen le van írva, milyen büntetés jár a halál után, az egyes bûnök elkövetéséért. Ha az ember ezt elolvassa, minden bizonnyal megtér és nem követ el újabb bûnöket. A baj csak az, hogy a büntetések egy kis könyvben vannak, míg a világi hívságok kint vannak az utcán és nem kell kutatnunk utánunk. Ha fordítva alkottad volna, sokkal jobb lenne. Kint a Világban lássuk Istent és az Õ akaratát, és egy kicsi könyvben apró betûkkel legyenek leírva, hogy milyen fajta bûnöket követhetünk el..." 

Igaz, hogy így sokkal könnyebb lenne, de akkor nem lenne értelme az egésznek, hiszen akkor olyanok lennénk, mint a robotok. Be lennénk programozva arra, hogy az Örökkévaló akaratát tegyük, ám az egész teremtésnek az a lényege, hogy mi az, amit Isten velünk tud elérni és nem az angyalokkal. Az angyalok robotok, úgy lettek teremtve, hogy Isten akaratát teljesítsék, õk nem képesek másra. Isten azonban azt akarta elérni, hogy egy olyan teremtményben is, akinek szabad akaratot adott, a szellem és a lélek legyen erõsebb testi vágyainál. Isten azt akarja, hogy ne menjünk a vágyaink után - ami pedig sokkal könnyebb - hanem az Õ törvényei szerint éljünk. Ezért olyan a Világ, amilyen. Azért, hogy választhassunk és azért, hogy ezzel a lehetõséggel Istent és az Õ törvényeit válasszuk.
 
 

Hogy kell érteni a Smát, a Halljad Izraelt?

A zsidóság legszentebb mondata: Smá Jiszráel Hásém Elokénu Hásém Echád (5Mózes 6:4.). Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló Egy. Elsõ ránézésre itt arról teszünk tanúbizonyságot, hogy csak egy Isten létezik és nem több. Ennek a gondolatnak a hangsúlyozása azonban szinte fölösleges hisz ha több Isten lenne, akkor mindegyik be lenne határolva, így egyik sem lehetne mindenható és mindenek felett álló. Olyan lény, aki nem Mindenható és mindenek felett álló nyilvánvalóan nem nevezhetõ Istennek. Ezért azt írja a chaszidizmus, hogy Isten egységének hangsúlyozása, azt jelenti, hogy valójában csak Õ létezik egyedül.

Hogy kell ezt érteni? Hiszen az egész Világ létezik!? Sõt maga a Tóra is errõl tanúskodik, mondván: "Isten teremtette az eget és a földet"!?

Igen, minden létezik, viszont mindennek a létezése Õtõle függ. Lényegében nincs semmi, ami létezhetne rajta kívül, a világ folytonos létezése és fennállása kizárólag rajta múlik. Akkor mi az igazi lét? Csupán Isten létezése az, rajta kívül nincs igazi lét. Valójában minden csak azért létezik, mert Isten minden pillanatban élteti.

Itt érdemes hangsúlyozni azt is, hogy ha azt mondjuk minden Istentõl függ, akkor  ez azt jelenti,  hogy valóban minden, beleértve a Sátánt is. Miért térek ki erre? Mert más vallásokban van egy olyan elmélet, miszerint a Sátán, Isten ellenségeként létezik, aki felett Isten nem képes uralkodni. Ez viszont nem lehetséges, hiszen hogyan lehet valami Isten teremtménye, akit Isten minden pillanatban tovább éltet, és mégsem képes uralkodni felette? 

A Zohár (II:163a.) szerint, a Sátánnak is, mint minden más teremtménynek, megvan a saját isteni küldetése, mégpedig az, hogy próbára tegye az embert Isten akaratával szemben. Ám valójában õ örül a leginkább, ha valaki nem enged a csábításának és Isten akarata szerint él. Ez ahhoz hasonlít, mint amikor egy király próbára akarja tenni fia lelki erejét, és felbérel egy utcalányt, hogy az próbálja bûnre csábítani az ifjú herceget. Egyértelmû, hogy a cél az, hogy a herceg kiállja a próbát. A király is csak akkor fogja igazán megjutalmazni az utcalányt, ha küldetése kudarcba fullad. A nõ tehát egyfelõl megpróbálja teljesíteni a rá kitûzött küldetést, de szíve mélyen mégis abban reménykedik, hogy terve meghiúsul. Hasonló a Sátán küldetése is, amelyet, mint egy szabad akarattal nem rendelkezõ angyal, nem is lenne képes megmásítani. 

 

Oberlander Báruch rabbi

oberlander@zsido.com